|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bíró Annamária 1990. június 19.Az európai együttműködés emberi dimenzióiról folyó koppenhágai konferencián a román küldöttségvezető visszaadta az erdélyi magyarok képviselőjének elkobzott iratait és elnézést kért tőle. Bíró Annamária, akitől útban Koppenhágába jún. 4-én a román-magyar határon vették el iratait a román hatóságok, visszautasította azt a magyarázatot, hogy a helyi szervek túlkapásáról lett volna szó. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./1994. augusztus 12.Újabb diplomáciai sikert könyvelhet el az RMDSZ: júl. 31-i hatállyal felvette tagjai sorába a hágai központú Unrepresented Nations and Peoples Organization /UNPO/, az ENSZ-ben Nem Képviselt Nemzetek és Népek Szervezete. Az RMDSZ - az UNPO tagjaként - augusztusban részt vesz az ENSZ Kisebbségvédelmi Albizottsága ülésein, ennek keretében aug. 12-én Bíró Annamária, az RMDSZ képviselője előadást tart a romániai magyar kisebbség helyzetéről. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./1995. szeptember 1.Aug. 28-a és szept. 1-je között az ENSZ Kisebbségvédelmi Albizottsága megalakította a Kisebbségi Munkacsoportot, melynek genfi alakuló ülésén az RMDSZ képviseletében jelen volt Bíró Anna-Mária. Ez az első olyan fórum, amelyen a kisebbségi szervezetek az őket érintő kérdések megtárgyalásában közvetlenül részt vehetnek. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4., 610. sz./2001. június 22.Jún. 20-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ helyiségében az Egyed Emese vezette tanár-diák kutatócsoport szervezésében Aranka György kéziratos hagyatékáról kiskonferenciára került sor. Enyedi Sándor (Budapest) Az Aranka-kutatás jelenlegi helyzete címmel tartott előadást. Az életműből kiemelte a Nagyszebenben beindított, majd Kolozsvárra átköltöztetett újságot, a pest-budai színházat, végül az 1793-ban Marosvásárhelyen megszületett Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságot. Aranka György életművében meghatározó szerepet játszik szerteágazó levelezése, melyet csapatmunkával lehetne feltárni. A kiskonferencián előadást tartott még Palotás Varga Zsuzsa, Kovács Eszter, Egyed Emese, Berki Tímea és Bíró Annamária. /Ö. I. B.: Kiskonferencia Aranka György kéziratos hagyatékáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./2003. április 19.A Pro Minoritate Alapítvány könyvalakú időszakos kiadványának nemrég megjelent száma külön fejezetet szentel a csángósorsnak (Egy Moldvában titokban magyarul tanító levele; Hatos Pál: Szempontok a csángókutatás kulturális kontextusainak értelmezéséhez; Seres Attila: "Csángómentés" Moldvában a XIX-XX. század fordulóján; Boross Balázs: "Majd egyszer lészen, de nem most"). Egy másik fejezet a Kárpát-medencei népszámlálásokba nyújt bepillantást (Bálint-Pataki József: A határon túli magyarság népesedési helyzete; Fedinec Csilla: Népszámlálás Ukrajnában - Hányan vagyunk magyarok?; Gyurgyik László: A szlovákiai magyarság településszerkezetének változásai az 1990-es években; Sebők László: A délvidéki magyarság az újabb népszámlálások tükrében). Más témák: félévnyi koszovói tartózkodás EBESZ-missziós küldetésben (Ablonczy Bálint beszélgetése Bíró Anna-Mária kisebbségkutatóval); A kisebbségek oktatásához való jogának védelme a nemzetközi jogban (Böszörményi Jenő); Román történelem a reformáció jegyében (Miskolczy Ambrus). A lapszám szemle fejezete Illés Géza (Szatmár, Erdély, Európa), Kántor Zoltán (Az önkormányzat reménye) és Nagy Levente (Balcanistica hungarica rediviva) kritikáinak nyújt teret. /Pro Minoritate/2002/tél. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./2006. február 22.Megjelent az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi Múzeum-Egylet újabb száma /LXVII. kötet, 2005. 3-4./ Néhány cím a folyóirat tartalmából: Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar történetkutatás mai kérdései; Blazovich László: Az Andreanum és az erdélyi szászok az etnikai autonómiák rendszerében a középkori Magyarországon; Lupescu Radu: Kolozsvár korai történetének buktatói; Csukovits Enikő: Késő középkori leírások Erdély-képe; Lupescuné Makó Mária: Az erdélyi domonkos kolostorok a középkor végén és Bartók Márton 1718. évi jelentései; Bíró Annamária: Magyar nyelvű kéziratos bejegyzések egy ferences könyvtár köteteiben. /Az Erdélyi Múzeum LXVII. kötete. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2007. október 19.Niculescu Tóni külügyi államtitkár felszólalt az ENSZ 62. Közgyűlésén. Előzőleg, 1996-ban, Genfben az ENSZ Emberi Jogok albizottságának égisze alatt működő kisebbségi munkacsoport ülésén is felszólalt a Nem Képviselt Népek és Nemzetek Szervezete (UNPO, az ENSZ társult tagja) svájci székhelyén, az RMDSZ nevében. A román kormány kisebbségpolitikáját, pontosabban a kilencvenes évek közepén elfogadott helyi közigazgatási, valamint a tanügyi törvényt kérte számon Bukaresten. Pozsonyban kormányra kerültek a magyarok képviselői. Megszerezték a miniszterelnök-helyettesi posztot is. Azóta sajnos jelentős visszalépés történt. Niculescu Tóni október 1-jén az ENSZ-ben, a Franciaország és az UNICEF által kezdeményezett A kiskorúak és a hadviselés című miniszteri találkozón szólalt fel. Másnap a Demokráciák közössége miniszteri gyűlésén kapott szót, október 4-én pedig előadást tartott a közgyűlés nagytermében a kultúrák és vallások közötti, valamint a békéért folytatott együttműködést célzó magas rangú párbeszédcsoport munkálatain. Az ENSZ-ben járatos kollégái készítették elő a szövegeit. Előadására kapóra jött Nagyszeben valamint az idei ökumenikus világtalálkozó. Bíró Anna-Mária a kilencvenes évek elején az RMDSZ-elnök akkori külügyi tanácsosaként szólalt fel Genfben. Niculescu szerint „sokat veszítettünk, amikor az angolul és franciául tökéletesen beszélő kolléganőnk „átigazolt” a világ legismertebb kisebbségkutató intézetéhez, a londoni Minority Rights Grouphoz”. /Ágoston Hugó: Magyar képviselő az ENSZ-ben. Beszélgetés Niculescu Tóni külügyi államtitkárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./2008. május 17.A XVII. Szabédi-napokat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Korunk Stúdió, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezte Kolozsváron. Május 16-án megkoszorúzták a Lázár utcai Szabédi-ház falán elhelyezett emléktáblát, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak az újabb irodalmi forráskiadványokról és szövegkritikákról dr. Görömbei András akadémikus, dr. Egyed Emese egyetemi tanár, dr. Kántor Lajos irodalomtörténész, dr. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész, valamint két doktorandusz, Demeter Zsuzsa és Bíró Annamária részvételével. A beszélgetés kiindulópontját a Szabédi Emlékház kiadásában nemrég megjelent, A Lázár utcától a Postakert utcáig című kötet képezte. Az EMKE részéről Dáné Tibor Kálmán elnök a nemrég kibővített és felújított Szabédi Emlékházról is szólt, amely mára irodalomtörténeti emlékhellyé, intézetté vált. Az ingatlan nem csupán az EMKE országos elnökségnek lett a székhelye, hanem a hamarosan megalakuló Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet is itt talál majd fedelet. A konferencián dr. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi tanár a mostani kollégiumok értékteremtő és értékmentő munkájára hívta fel a figyelmet. Az egykori református kollégium szellemiségét elevenítette fel előadásában dr. Benkő Samu akadémikus és dr. Kántor Lajos irodalomtörténész. /S. B. Á. : Irodalomtörténeti emlékhely lett a Szabédi-ház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2015. április 12.Három észak- erdélyi megye orgonatájaErdély szerte jóformán nincs olyan nap, hogy több helyiségben és több helyen, több alkalommal ne mutatnának be értékes könyveket. Ezért nem mindegy, egy- egy bemutatásra kerülő könyvet, hol és milyen körülmények között mutatnak be. Talán ezért határozott úgy Erich Türk előadóművész, egyetemi oktató, hogy a „Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa- Năsăud. Három észak – erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce – Naszód megye” című könyvét a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében mutatja be. A könyvről A környezet és a könyv tartalma, tálalása igen csak bizonyítja, nemes anyag kerül bemutatásra. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Felelős kiadó: Bíró Annamária, Magyar anyanyelvi szaklektor: Enyedi Pál. A térképeket készítette: Radu Nebert. Könyvterv és műszaki szerkesztés: Virág Péter. Borítóterv Unipan Helga munkája. A kötet megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ, a Communitas Alapítvány. 20×22 cm keménykötésű könyv mélyzöld színű, mely rendkívül jól kiemeli a fehér betűsort. A 298 oldalas könyv 8 évi szorgos kutatómunka eredménye. Az Előszóból idéznék néhány gondolatot: „Az orgonatájak kutatása egyrészt a kulturális örökség megismerésének része, ugyanakkor orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos tudni, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek. Jelen dolgozat nem utolsósorban az egyházaknak válhat hasznára, hiszen tulajdonukat behatóbban megismerhetik, és helyesebben értékelhetik. Az egyházakban szolgáló orgonák a hazai zenetörténetnek igen érdekes tanúi.” Bár az épületek, a régi festmények restaurálása során a műemlékvédelmi szabályokat betartották, a műemlék orgonák esetében sokszor szakszerűtlen hozzáállás figyelhető meg. A három megyében 209 orgona található, azaz a Romániában létező orgonák 15%-a. A rendkívül gazdag tartalommal és képanyaggal rendelkező könyv komoly kutatómunka eredménye. A Bevezetés című fejezet az észak-erdélyi orgonatáj jellegzetességeire, és a pozitívok történetére reflektál. „A falusi templomokban gyakran találhatók pozitívok, 4-8 regiszteres kisorgonák.” Barokk stílusú pozitívok hosszú ideig kedveltek voltak. Az Észak- Erdélyi orgonaépítészet története-című fejezet az erdélyi orgonakultúra kezdeteibe nyújt betekintést. Ismeretlen mesterek 1800 előtt készült pozitívjairól olvashatunk. A XVIII- XIX. század német, barcasági, nagyváradi, dél-erdélyi, székelyföldi, osztrák, helyi mesterek munkáit ismerhetik meg az olvasók. Az iparosodás hatására orgonagyárak alakultak ki. Például Franz Rieger (1812- 1885) által alapított cég nemzetközileg is elismertté vált. „1900-ban a Rieger Testvérek nevű gyárnak 200 alkalmazottja volt, és egy leányvállalata Budapesten. A cég 1890 és 1918 között több mint 50 orgonát épített a mai Románia területén.” 1930 után a cég tevékenysége ismét fellendült, Dél- Amerikába, Kínába, Dél- Afrikába szállítottak hangszereket. „A stílus gyors átalakulásának idejében, a 20. század elején, valójában a régió nagy orgonagyárai biztosították az erdélyi orgonatáj kapcsolatát a korszerű európai orgonaépítéssel. Különösen Angster, Rieger és Wegenstein bizonyították, hogy a nagyipari előállítás nem zárja ki a jó minőséget. A helyi mesterek kis műhelyei különböző minőségben dolgoztak, inkább vidéki, konzervatív stílusú hangszereket építettek.” A szerző a XX. században készült orgonákról is érdekes elemzést ad. Az észak- erdélyi orgonatáj a 20. század elő felében- című fejezetben a szerző rámutat arra, hogy a háború utáni korszak politikai, társadalmi változásai hatással voltak az orgonakészítésre is. Az észak-erdélyi orgonatáj a 20. század második felében- című fejezetben az orgonaépítészetben bekövetkezett változásokról olvashatunk értékes gondolatokat. „Wegenstein üzemének, Románia egyetlen nagy orgonagyárának a tevékenysége egy 1944-es bombatámadást követően gyakorlatilag megszűnt, és a vasfüggöny szinte lehetetlenné tette a külföldi orgonaépítők igénybevételét.” Az új hangszerek építőjeként megemlíti a nagyváradi Szabó Gy. Lászlót (1908-1985), aki 32 hangszert készített. Műemlékvédelem, import- orgonák és új művek 1989 után című fejezetből kitűnik, hogy a 21. században is készültek a korszerű orgonaépítés elvein alapuló orgonák. Külföldről több használt orgona került Erdélybe (ajándékként vagy előnyös vétel eredményeként). Értékes információk birtokába jut az olvasó a Statisztika és következtetések, illetve a Függelékben megjelent Irodalomjegyzék és források, Személy- és cégnévjegyzék, Helységnévmutató adatainak a tanulmányozása során. A rendkívül igényes kivitelezésű könyvben 270, e nemes hangszerről készített képet, több térképet tekinthetünk meg. A könyvbemutató Bíró Annamária, a kiadó vezetője hangsúlyozta, hogy az orgonák az egyházak tulajdonában maradtak. Felekezetileg korrektek akartak maradni. Arra törekedtek, hogy minden felekezet orgonája szerepeljen a kötetben. Kétnyelvű kötetben gondolkodtak, magyar és német nyelvű kiadásban. Figyelmet fordítottak a képek elhelyezésére, hogy ne törje meg a szöveget. Erich Türk kifejtette, hogy tájegység alapján három megye orgonáit ismerhetjük meg. A kutatás erőssége, hogy levéltári forrásokat használtak. Adatok az egyházi levéltárakban is megtalálhatók. Főleg hangszeri szempontokat vettek figyelembe. Az alkalmazott rendező elv: az orgonákat építői köré csoportosították. Képet alkothatunk az orgonaépítők munkásságáról. Jelrendszerbe rögzítették az orgona jellemzőit. Megjegyezte, hogy nehéz fényképezni az orgonát. A könyvben közölt statisztikai adatokból kiderül, a három megyében 209 orgona található. Felekezeti megoszlás szerint 143 református, 34 római katolikus, 13 unitárius, 5 baptista, 5 világi termek, 4 német evangélikus, 2 magyar evangélikus, 2 ortodox, 1 adventista templomokban találhatók. A tanulmányozott megyékben az orgonák többsége, 85%-a száz évnél idősebb. Építési év szerint 1700-ban 1 orgonát készítettek, a legtöbbet 1851-1918 közti időszakban (120). Amint a szerző megjegyezte az orgonák több mint fele nem használható, vagy nem szól, sok a hiba, a hamis hang. Az orgonáknak dokumentációs értékük van. A restaurálásuk során, a dokumentáció alapján kell eredeti állapotba hozni. A gyülekezeteknek prioritásaik vannak. Az orgona restaurálása nem az első prioritás. Potyó István karnagy kiemelte, hogy az orgona a szentszövegeket kísérő hangszer. A liturgia ünnepélyességét fejezi ki. A kötet az orgona szerepét, fontosságát mutatja be. Több mint 200 helység barangolása során elénk tárul a közösség élete is. A kötetben elmélyedve, az olvasó elgondolkodhat azon, hogy tájainkon fellelhető kulturális értékekről szóló kutatások, mennyire jutnak el azokhoz, akiknek döntő szerepük kellene, legyen a kulturális örökség védelmében. Megfogalmazható a kérdés, vajon tudatában vannak, melyek azok az értékek, amiket az évszázadok során az itt lakó és alkotó nemzetiségek idők folyamán kitermeltek, nem csak maguknak, hanem azoknak is, akikkel együtt békességben akarnak élni. Ha elgondolom, milyen helyeken fordult meg Erick Türk fényképezőgépével megörökítve a látottakat, annak érdekében, hogy mindezt kötet formájában tárja a nagyérdemű olvasó elé, akkor csak örülni tudok az értelem diadalának, mely a jelekből ítélve tájainkon is létezik. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2016. augusztus 5.Nemzet- és lélekmentőkA magyar irodalmi táborokra emlékeztek Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján. Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban. Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett. Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot. Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is. Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 6.Időutazás irodalmi táborokbaMinden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak. A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is. Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt. Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt. Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 13.Erdély neves építészei egy kötetbenÚj művészettörténeti kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 11-i könyvbemutatóján. A Maros Megyei Múzeummal karöltve szervezett rendezvényen Bíró Annamária és Kovács Zsolt művészettörténész méltatta az Orbán János szerkesztésében megjelent Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című tanulmánykötetet. A Maros Megyei Múzeum által 2014 októberében szervezett hasonló című konferencia tanulmányait tömörítő kötet egy hosszú, immár egy évtizede tartó konferencia-sorozat újabb eredménye, amely – Kovács Zsolt szavaival élve – egy új és fiatal erdélyi művészettörténeti iskola munkáját dicséri. A kilenc tanulmányt tartalmazó kötet a B. Nagy Margit-féle művészettörténet-írás irányzatát követi és az Erdélyben a XVII. század óta tevékenykedő neves külföldi vagy hazai építészek életútját és szakmai munkásságát foglalja össze. A kismonográfia-szerű tanulmányok egy-egy neves építész („fundáló”, „pallér”) életútját mutatják be Giovanni M. Visconti, a gyulafehérvári Vauban-féle vár tervezőjétől a neves kolozsvári építész, Pákei Lajos munkásságáig. A többségében erdélyi – kolozsvári és marosvásárhelyi – szerzőgárda gazdag levéltári kutatások alapján nemcsak egy-egy építész életrajzát ismerteti az egyenként 30-40 oldalas nagytanumányokban, hanem azok szakmai munkásságát európai és erdélyi építészettörténet és történelem kontextusában is értelmezi. A kötetet méltató Kovács Zsolt hangsúlyozta: a kiváló szerkesztői és szervezői munkát végzett Orbán János művészettörténész érdeme, hogy a kötet ilyen formában napvilágot látott. Kiemelte ugyanakkor az Idea könyvkiadó és nyomda csapatának professzionizmusát és a kiadvánz kiváló minőségét is. Az új művészettörténeti kötet ugyanakkor több erdélyi intézmény – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Maros Megyei Múzeum, Entz Géza Alapítvány – közreműködésének az eredménye, és a Maros Megyei Múzeum egyik projektjének, a Marosvásárhely művészettörténeti topográfiáját feldolgozó munkájának is része. A kötetet bemutató szakemberek elmondták: remélik, hogy a kilenc szerző és a jelenlegi erdélyi művészettörténeti iskola folytatja konferencia-szervező tevékenységét, és azok több, ehhez hasonló minőségű kötetben tudják majd megszólítani a szakmai és a nagyközönséget egyaránt. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 15.Megnyitották a konferenciátKönyvbemutatóval nyitották meg az idei Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások című konferenciát a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A konferencia szeptember 13–15. között zajlik az egyetem előadótermében. Az eseményt dr. Pálfi József, a PKE rektora nyitotta meg egy rövid ünnepi beszéddel, amelyben külön megköszönte azt, hogy az egyetemet egy erős kapcsolathálóba is sikerül bevonni. A szerda délutáni könyvbemutatón az előző konferencia anyagainak válogatáskötetét mutatta be dr. Boka László és dr. Bíró Annamária egyetemi oktató, a könyv két szerkesztője. A könyvbemutatón továbbá jelen volt a magyar irodalom két jelentős kutatója Margócsy István és Buda Attila irodalmár is. A négy felszólaló elmondta, hogy a kötetben foglalt tanulmányok a magyar irodalmat a tizenhatodik századtól tárgyalják a huszadik századig. Fontos felvetés a kötet kapcsán a művész és a társadalmi normák kapcsolata, amelyről Margócsy István beszélt a jelenlévőknek. A művészt, mint társadalom áldozatát mutatta be, és azt hogy a művész feladná saját szabadságát, ha a társadalom elvárásai szerint élne és alkotna. Buda Attila szerint a kötet változatos témákat dolgoz fel változatos nézőpontokból. Egy kérdés is elhangzott a könyvbemutató kapcsán, hogy lehet-e nőként értelmiségi egy nő? A kérdésre dr. Bíró Annamária válaszolt, példaként említve két kanonikus költőnőt a magyar irodalomból. Zsindelyné Tüdős Klárának sikerült nőként értelmiségi pályát befutnia, míg Újfalvy Krisztinának nem sikerült ugyanez. Utóbbi egyébként az első magyar női jegyző volt a maga korában. Dr. Boka László a kötet kapcsán beszélt a résztvevőknek az értelmiségi művészek tudatos narratívájáról, és az interdiszciplinalitásról, amely a kötetben is felfedezhető. Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
